Küzdj vidáman, játékosan és hittel

2020.04.20

"Az él jól és bölcsen, aki tudja, hogy a küzdelem az élet értelme. És élvezi. Minél nehezebb, annál inkább. És küzd vidáman, játékosan, hittel és önbizalommal." /Müller Péter/

A jelenlegi helyzet, azt gondolom és magam is tapasztalom, hogy sok kérdést felszínre hoz. Az egyik ilyen, a Most mi lesz? Hogyan tovább? Bezárkózva, élethelyzetünktől függően burokba, egy teljesen más valóságban éljük a mindennapjainkat, mint amit eddig megszoktunk. A csend hol félelemmel tölt el, hol pedig utat mutat, de sosem tétlenkedik. Most még sokan nehezen hisszük el, de mindez értünk van, a Földünkért, azért, hogy végre az igazi értékekre fókuszáljunk. Én is folyamatosan dolgozom, hogy jó legyen, és bár a jelenlegi helyzet számomra is húzott falakat, mégis, mikor elindultam az úton, négy jóbarátot választottam társamul. Ő volt a Hit, a Vágy, a Képzelőerő és az Állhatatosság.

Az elénk gördülő akadályokból fontos, hogy lépcsőt építsünk, és ne hagyjuk, hogy a szakadék széléről a mélybe zuhanjunk. Ezért bizony minden reggel nagyon erős hittel kell ébrednünk, hogy az egész napunk ennek jegyében teljen, hisz ez az időszak csupán átmeneti. Átmenet egy jobb és élhetőbb világ felé... Ebben hiszek.

Az út magabiztossá tesz majd, ha félelmeinket leküzdjük. Egy új rendszer épül, új képességeket fedezünk fel magunkban, ami az önbecsülésünket is fokozza majd. Állandó kérdésben kell legyünk, így teremthetjük majd azt az energiát, amivel erőt kovácsolhatunk a nehezebb napokra. Egy új fejezet ez Életünk könyvében, ahol a lapok még üresek, és csak rajtunk múlik, milyen színeket használunk.

"Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd a tenyeredben a végtelent!"

Legyenek minden nap céljaink, segítsük egymást lehetőségeinkhez mérten! Oda kell most figyelnünk egymásra, jobban, mint eddig. Megküzdési stratégiát kell felállítanunk a feszültség enyhítése céljából saját magunk érdekében. Ez egy alapvető boldogságfokozó stratégia, melyben benne rejlik a boldogabbá válás lehetősége. Ahogy viselkedünk és ahogyan gondolkodunk, az nagymértékben összefügg azzal, mennyire vészeljük át a krízishelyzetet és mennyire tudunk hálateli szívvel élni a mindennapokban.

A hála és az apró örömök kéz a kézben járó édestestvérek. Ha a hála érzése megszületik, lelkünkben hamarosan minden kis parányi örömet jobban észreveszünk magunk körül.

Látszólag nagyon sok mindent elvesz most tőlünk ez a járvány, de nézzük meg, mennyi mindenért lehetünk hálásak neki: ami eddig természetes volt, az most felértékelődött...

Kikerülhetetlen ez az időszak, és bizony nem mindegy, hogyan éljük meg mindezt, bezárva a négy fal közé.

Nagyon fontos, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül! Nagyon sok eszköz áll a rendelkezésünkre, ami segíthet, csak akarjuk meglátni. A meditáció a legjobb módja annak, hogy az elménket lecsillapítsuk, viszont ha inkább a sport áll közelebb hozzánk, tornázzunk, táncoljunk. A zene is csodákra képes. A lényeg, hogy a stresszes és félelemmel teli mivoltunkat egy nyugodtabb állapotba hozzuk. Ha gyermek is van a családban, példát kell nekik mutatnunk, hisz nekik is ez egy teljesen új helyzet, s ha a kétségbeesés eluralkodik rajtunk, ők is megriadnak. A humor, a nevetés is egy remek eszköz, és közelebb hoz minket egymáshoz. Mindegy, mit teszel, tedd örömmel és pozitívan.

"A rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjászületéshez."

Vportré , Polgár Martina
Fotók: Polgár Martina, Unsplash